Spenótlves (burgonyásan)
SPENÓTLEVES
(burgonyásan)
Hozzávalók:
5 dkg vaj
1 fej nagyobb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 db közepes burgonya
6 dl víz
1 db húsleveskocka
1 tasak fagyasztott spenót (350 gramm)
Só, bors, szerecsendió
Fél db citrom
1 dl tejszín.
Elkészítés:
A vajon üvegesre dinszteltem a kockára vágott vöröshagymát, fokhagymát. A burgonyákat hámozás és kockázás után rádobtam, majd felöntöttem vízzel. Enyhén megsóztam, és beletettem a leveskockát is. Kb. 15 perc főzés után adtam hozzá a spenótot és fűszereztem frissen őrölt borssal, szerecsendiót reszeltem bele, és a fél citrom levét is a levesbe szűrtem. Az újraforrástól számítva 10 percig főztem még.
Végül hozzáöntöttem a tejszínt is, majd pürésítettem turmix gépben.
Tálalása változatos:
Buggyantott tojással, vagy leves gyönggyel és pirított baconnal, vagy tejszínnel megcsöpögtetve, pirított zsemlekockával – kinek mi szimpatikus. Egy félbevágott citromot is kínáljunk mellé.
Buggyantott tojás készítése:
1,5 liter vizet felforralok, 5 evőkanál ecettel. Leveses merőkanálba ütöm fel külön-külön egyesével a tojásokat, és óvatosan engedem a vízbe. A forrástól számítva 3,5 perc alatt megfő, úgy, hogy a sárgája lágy marad, a fehérje kemény lesz. (én így szeretem). A leves tetejére csúsztatva ollóval keresztben bevágást készítek, így mutatósabb és könnyebb elfogyasztani is. Tipp: Ha szűrőkanálra engedem a tojást a vízben, akkor nem fog leragadni a fazék aljára sem!
Vissza
|