A kenyér

Hazánkban a kenyér az étkezés egyik fő eleme. Esszük reggelire, vacsorára, főzelékekhez, húshoz, van, aki kenyeret kenyérrel. A paraszti háztartásban a kenyérsütés a gazdasszony dolga, pedig fizikai erőfeszítés tekintetében felveszi a versenyt a férfiak munkájával. Általában hetente egyszer sütöttek kenyeret, aminek aztán a következő sütésig ki kellett tartania.

A sütéshez, már előző nap hozzákészülődtek. A lisztet (5-8) kilós mennyiséget dagasztóteknőbe szitálták. Éjszakára a tűzhely, kemence közelében tartották, hogy átvegye a konyha hőmérsékletét. Ugyancsak előző este langyos vízbe beáztatták a kovászt. (Ahol szokás volt, hajában megfőzték a belevaló burgonyát, majd haját lehántva, megtörve, enyhén megsózva a lisztbe keverték.)

Másnap kora reggel 4-5 órakor kezdődött az igazi munka. Azért ilyen korán, mert így is csak kb. délre sült meg a kenyér. Ahol pedig pékhez vittek sütni, az csak reggel 8-ig fogadta a sütnivalót.

A dagasztás igazán emberpróbáló fizikai munka. A megkelt kovászt, langyos vízzel, és a liszttel dolgozták össze.

Először 10 újjal markolászva, azután, amikor már látszott, hogy milyen az állaga, ököllel nyomkodva, majd a hüvelykujj és a marok közé fogva, meg-megcsavarva folyt a dagasztás mindaddig, míg a tészta a tekenő oldaláról, s kézről magához tapasztotta a szemcséket. Ez a munkafázis erősen igénybe vette a kéz és a kar izmait. A hátán, homlokán is folyt a víz annak, aki dagasztott. Szokták is mondani, hogy addig kell csinálni, míg a padlás is gyöngyözik.

Ezután a tésztát letakarták, pihenni, nőni hagyták. Ezalatt a gazdasszony befűtött a kemencébe. Mikor a tészta jól megkelt (kb. 2 óra), következett a kiszakítás. A tésztát lisztezett deszkára tették, s annyifelé szakították, ahány kenyeret szántak. Kerekre, vagy hosszúkásra formálták kilisztezett szakajtóra tették, s letakarva újra pihentették.

Ha a tészta a szakajtóból elkezdett kigömbölyödni, akkor vetették a betüzesített kemencébe. A sütés kb. 3 órát vett igénybe.

A kenyérsütés edényeit, eszközeit semmi másra nem használták. A tekenőben levő tésztát sütőabrosszal , a szakajtóban lévőt szakajtókendővel takarták le. Használtak keverőlapátot, és sütőlapát segítségével vetették a kenyeret a kemencébe és vették ki onnan.

A kenyér minősíti a háziasszonyt. A jó, s szép kenyér teteje, oldala hajszálvékonyan repedezett, aranybarna, fényes, ívesen domborodik. Az alja halványbarna, gyűretlen, megkopogtatva dobszerű hangot ad. Bele finoman likacsos. Alapanyaga hazánkban sokféle volt, szinte tájegységenként változott. Legelterjedtebb a búzából őrölt lisztből, de a nyugat Dunántúlon, a Duna-Tisza-közén, a Tiszántúlon rozsból a Székelyföldön árpából, Erdély más területein kukoricából volt szokás régen kenyeret sütni.

A kenyér eleink életében is nagy szerepet játszott.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rengeteg szokás, hiedelem, ami a kenyérrel kapcsolatos, a szertartások, ami termésbőséget biztosítják, a közmondások, szólások, nyelvi kifejezések.

Legszentebb imádságunkban is így fohászkodunk: " A mi mindennapi kenyerünket ad meg nékünk ma..."

Katolikus családokban a kenyér aljára megszegése előtt, késsel ma is keresztet rajzolnak, jelezve, hogy az Isten adománya.

A szolgáló, a munkás, kenyéradó gazdájának hívta munkaadóját.

A családfőt, a dolgozó embert nyelvünkben kenyérkeresőként emlegetjük, testi-lelki jó barátunkat kenyeres pajtásunknak. Ez a kifejezés, keletkezésekor a kenyéren osztozást is jelentette.

Nyelvünkben legalább 150 olyan közmondás van, ami a kenyérrel kapcsolatos. Nagy részük, már a XVI. századot megelőzően is ismeretes volt. Ezt bizonyítja Decsi János (erdélyi humanista, történetíró, tanár) 1583-ban kinyomtatott könyve.

Néhány közmondás a kenyérről:

"A kenyér is annál jobb, minél több a szeme."

"A kenyér is csak sülve jó."

"A kenyérsütés a liszt nem létén is múlik."

"Ahol kalács nincs, ott jó a kenyér is."

"A cipó, csak cipó, nem kenyér."

"Egy fehér kenyérnél, jobb a kettő."

"Ki minő kovászt tesz, olyan kenyeret eszik."

"Régi búzából is válik jó kenyér."

"Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel."

Sajnos, a szerző ismeretlen, pedig szívesen ideírnám a nevét, olyan szépen írt a kenyerünkről..

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.