A feljegyzések szerint a következőképpen zajlott egy kenyér készítése:

„A vizet vöröskantában vagy vászonfazékban melegítették meg. A dagasztóteknőt a széklábra helyezték, a teknőn keresztbe tett keresztfára rakták a szitát. Az úgynevezett lapocka a tészta felveréséhez kellett, a tésztavakaróval szedték le a teknőre ragadt masszát. Sütőabrosszal takarták le a kelő tésztát. Szakajtóruhát tettek a szakajtókosárba. Sütőlapáton vetették be a tésztát a kemencébe és szedték ki a kenyeret. A fűtés eszközei voltak még a lapát és a piszkafa.”

„A kenyeret este készítették. Hajnalban nagyon korán keltek.

Így 11-12 órára kisült a kenyér. A kenyérsütésnél az adott napon - legtöbbször pénteken - hat óra tájban fél marék párkorpát áztattak meg. Ekkor vitték be a lisztet is, hogy melegedjen, majd 9 órakor megkovászoltak. Először megszitálták a lisztet. A párkorpa levét a liszthez öntötték. A masszát addig verték, míg nem "puttyogott". (Puttyogás szerű hangot adott.) A kész kovászt sütőabrosszal, dunnával takarták le. Egy óra múlva újból ledagasztották. A lányokat úgy tanították, hogy addig kell dagasztani, amíg nem „csöpög a gerenda”. Közben befűtöttek a kemencébe. Addig fűtötték, amíg nem kezdett szikrázni az alja. Mire a kiszakított, kerekre hajtott gyúrt tészta a kenyérkosárban megkelt, akkorára tisztára takarították a kemence alját, fenekét. Kenyérsütéskor a gyerekeknek félkilós kiscipókat, az egész családnak lángost, más néven rongyos kapcát, zsíros bodagot sütöttek.

Pemet, Szénvonó

Kenyérsütő Lapát.

Szakajtókosár.

„A zsíros bodag: kenyértésztát zsírral összegyúrták, lángoshoz hasonlóan elnyújtva sütötték. A sütőlapátra borított tésztát nagykéssel felvágták, és bevetették a kemencébe. A kemence száját, az úgynevezett előtét akkor tették fel, amikor feljött, "felgyütt" a kenyér. Ettől számítva két és fél óra alatt sült meg. Kiszedéskor megmosdatták, ettől lett fénylő a teteje. A jól kelt tésztából a szépen sült kenyér "szép, ovális alakú volt, és magas, hátrafelé bukott, szálasra foszlott a bele." A kisült kenyereket a kamrában, a gerendára erősített polcra (vagy kenyérkosárba) tették.”

A feljegyzést olvasva rájöhetünk arra, hogy a kenyér megszületése óta, nagyon sokat változott. A példa kedvéért térjünk be egy mai péküzletbe mi az, ami ide vonzott minket?  Az első érzékszervi benyomás az illat, ami szinte már varázserejű. Tekintsünk hát a polcokra ahol a pirosló barna kenyerek, fehér kenyerek, kreol rozskenyerek, tömkelege pillant vissza ránk.  Ebben a fejlődő világban a kenyerek számtalan sok fajtája található.

Az örök idő homokszemei peregtek, peregtek, mint a malom garatjára öntött búzaszemek-de a kenyér maradt. A régi időkben az asszonyok feladata volt a kenyérkészítés - ez napjainkban már halványodni kezd, mivel a nagy vállalatok, pékségek, üzemek, egyre színesebb és színesebb termékekkel álnak elő, biztosítva hogy minden nap friss kenyér kerüljön az asztalra. 

Befejezésül néhány közmondás a kenyérről:

„A kenyér is annál jobb, minél több a szeme"

„A kenyér is csak sülve jó"

„A kenyérsütés a liszt nem létén is múlik"

„Ahol kalács nincs, ott jó a kenyér is"

„A cipó, csak cipó, nem kenyér"

„Egy kenyérnél, jobb a kettő"

„Ki minő kovászt tesz, olyan kenyeret eszik"

„Régi búzából is válik jó kenyér"

„Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"

„Adtál Isten fogat, adj kenyeret is”

„Kegyelemkenyérhez nem sok fog kell”

„Ki dolgozni nem szeret, nem érdemel kenyeret”

„Lesz még szőlő s lágy kenyér”

„Hátán háza, kebelén kenyere”

„Keserű kenyér a kegyelemkenyér”

„Nem kölcsönkenyér a házasság, hogy meg lehet adni”

„Úgy kell, mint egy falat kenyér”

Kerekes András honlapja ITT található.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés